A Mario Kart az egyik legnagyobb múlttal rendelkező sorozat, és bár hasonlóan a legtöbb emberhez az óvilágban, számomra sincs akkora vonzereje az idétlenül kurjongató olasz vízvezetékszerelőnek, mint másoknak, részben a megjelenés után is meglehetős felhajtás által felébresztett kíváncsiságom miatt, részben pedig azért, mert a Re-Volt óta nem volt dolgom tisztességes játékkal a témában, én is csatlakoztam a tulajdonosok széles táborához. Utóbbi miatt valószínűsítem, hogy sokan egyáltalán nem találkoztak ilyen játékkal, számukra bír információértékkel, ha elmondom, hogy olyan autóversenyről van szó, ahol a különböző tárgyak legalább akkora szerepet kapnak, mint a gyorsaság és az ügyesség és a sofőrök legalább annyira fontos szereplők, mint járműveik. PC-n a fent említett mellett talán a Death Rally és a nemsokára folytatásban reinkarnálódó Deathtrack a legnépszerűbbek, míg konzolon a Mario Kart a sorozat többször megkoronázott királya.

A király visszatérA meglepő önuralommal generációnként mindössze egyszer felbukkanó sorozat legújabb tagja esetében a legnagyobb kérdés persze az, hogy az elődökhöz viszonyított elengedhetetlen előrelépés mellett mivel képes elhódítani a Wiivel meghódított szélesebb közönséget, beleértve a Nintendo-újoncokat és a misztikus alkalmi játékos tömegeket. Előbbire a válasz a számokban rejlik utóbbira pedig a többjátékos módokban és az irányítás újszerűségében. Mindent egybevetve 25 választható karakter esik egymásnak a játékban négy játékmódban 36 jármű nyergében összesen 42 pályán és ezeknél az adatoknál csak az megdöbbentőbb, hogy semmi sem hat fölöslegesnek, a számok miatt beszuszakolt hasztalan extrának. Fontos újítás még a motorok felbukkanása is, melyek teljesen eltérő taktikát és ügyességet kívánnak meg a játékostól a hagyományos négykerekű járgányokhoz képest.

A szereplők három kategóriába vannak sorolva magasságuk alapján, és velük együtt a járművek is, így ízléstől, vagy a Miik esetében testalkattól függően egyszerre maximum 12 közül választhatunk. Maximum, mert a játék elején nem elérhető a teljes tartalom, ahhoz a különböző versenyszámok teljesítése mellett a válogatott megpróbáltatásokon kell átesnie a játékosnak. A választható karakterek az eddigi legnagyobb szeletét ölelik fel a Mario univerzumnak a Kartok történetében, tulajdonképpen minden fontos személyiség tiszteletét teszi, így mindenki megtalálhatja a személyiségéhez, ízléséhez vagy versenystílusához illő figurát. Akinek pedig túl gejl a kínálat még a csont-Bowserrel együtt is, némi játékidő befektetésével elérheti, hogy a Nintendo büszkeségének számító Wii avatarokból, a Miikből is választhasson, tehát akár saját magát irányítva taposhassa az aszfaltba Mariót és társait.

A taposás offline három, interneten négyféle versenyszámban lehetséges. Egyedül játszva a hagyományos recept szerint három nehézségi szinten, azaz három motorkategóriában – 50, 100 és 150 köbcentis járművekkel – játszhatunk bajnokságokat, illetve ezek teljesítése után elérhetővé válik a játék tükrözött pályákkal is, amik számos kellemetlen meglepetést tartogatnak a harcedzettebbek számára is. A bajnokságokon belül 8-8, a Mario játékok ikonikus tárgyairól elnevezett kupát találunk melyek megszerzéséért négy pályán kel bizonyítanunk, hogy jobbak vagyunk a gép által irányított 11 másik játékosnál. A kupák fele-fele arányban állnak jelen részhez fejlesztett pályákból és a korábbi inkarnációk remixelt kedvenceiből, egyszerre biztosítva a veteránok számára a nosztalgia lehetőségét az újoncoknak pedig a végtelen változatosságot. Ezeken a pályákon persze egyedi versenyeket is van lehetőségünk indítani, de a Time Trial sokkal inkább megállja a helyét, mint külön játékmód, különösen, ha a Ghostokat is bekapcsoljuk, és így  a többi játékos internetről letöltött szellemmását megverve igyekszünk minél jobb eredményt elérni. Wi-fi kapcsolat híján sem kell magunkra hagyatkozni a pályák trükkjeinek kiismerésében, a Nintendo apró meglepetésként saját fejlesztőinek rekordjait is a lemezre pakolta, méghozzá pályánként kettőt, garantálva egyrészt a sikerélményt, másrészt a kihívást, hiszen az Expert Ghostok legyőzése nem kis feladat. A harmadik játékmódban pedig arénákban játszhatunk csapatokban egymás ellen egy érmegyűjtögetős játékot és egy másikat, amelyik tulajdonképpen a team deathmatch Mario Kart megfelelője.



Interkontinentális csatákAz egyetlen, csak online elérhető megmérettetés a Nintendo által havonta kétszer szervezett bajnokságok formájában elérhető, amikoris ismerős, vagy új pályákon kell az eddigiektől eltérő módon vetélkedni a baráti, kontinens, vagy a világranglistán elért helyezésért. Eddig volt kissé megváltoztatott hagyományos pályán verseny a gép és/vagy az idő ellen, kapukon áthaladás időre, arénában és egy űrben játszódó lökdösődés a Super Mario Galaxy óriás búgócsigái ellen.

A többjátékos mód, ahogy az elvárható, legalább akkora jelentőséggel bír, mint a magányos játszadozás, és egyben garancia is a játék hosszú élettartamára. Az akár négy részre osztott képernyőn zajló offline multi élvezeti értékét valamelyest csökkenti az alacsonyabb FPS, és a vendégként hívott kezdő játékosok számára egy 80 centis tévén is zavarbaejtően szűk látómezőn zajló kaotikus küzdelem, de megállja helyét társasági eseményként a legtöbb Wii játékhoz hasonlóan. Amire viszont semmiféle panasz nem lehet, az a wi-fi kapcsolaton keresztül zajló online multiplayer, ahova szintén elkísérhet bennünket egy vendégünk, átmentve az osztott képernyőt az offline módból. Ugyan bajnokságok szervezésére beépített lehetőség csak abban az esetben van, ha ismerősökkel játszunk, a pontrendszernek hála a döntésünk alapján a kontinensünkről vagy a világ minden tájáról összeszedett játékosokkal zajló ad hoc versenyeken is lehetőség van a többiek képességének felmérésére első pillantásra is. Mindenki 5000 pontról indul, és aszerint, hogy a többiekhez viszonyítva hogyan teljesít, idővel akár 9999-re is növelheti azok számát. Pontlevonás jár a már zajló versenyek elhagyásáért is, és bár ez megakadályozza, hogy a vesztésre állók büntetés nélkül tűnjenek el a tőlük nyerhető pontokkal együtt, az internetkapcsolat megszakadása esetén cifra káromkodásokat eredményezhet. Ha pedig már itt járunk, fontos megemlíteni, hogy a Nintendo túlzottnak is tekinthető családvédelmi politikájának megfelelően idegenekkel játszva semmiféle lehetőségünk nincs a kommunikációra és a barátok között szervezett összecsapások esetén is csak a fejlesztők által előre megírt mondatokkal próbálhatunk meg dialógust imitálni. Ez elsőre kényelmetlennek hathat, de több tucat játékba ölt órával a hátam gyakran tűnik úgy, hogy jobb ez így. Magam sem gondoltam volna, hogy egy, a kockás zászlótól centikre célba találó támadás milyen borzasztó indulatokat képes felszínre hozni a hozzájuk tartozó verbális megnyilvánulásokkal. Mégis, bármilyen csalódott is legyen az ember egy balszerencsés sorozat után, szinte lehetetlen letenni a kontrollert, hiszen ez bármikor a visszájára fordulhat. További néma dicsekvésre nyújt lehetőséget az offline játék során feloldott extra szereplők és járművek használata mellett az is, hogy valamennyi egyjátékos bajnokság tökéletes teljesítéséért cserébe csillagot vagy csillagokat kapunk a nevünk mellé, megfélemlítve a kezdőket.



KoronaA játék tehát jó vételnek bizonyult, és a kezdeti aggodalmaim is szertefoszlottak. Ezek két dolog körül keringtek, az egyik az irányítás, a másik a játékosok által készített tartalom hiánya voltak. Nos, a Kerék, amely valójában a Wiimote számára öntött egyszerű műanyag foglalat, mesésen megállta a helyét, és csak a legelvetemültebb konzervatívok utasítják el kategorikusan. Számukra ott van a további három módja az irányításnak, de a Nintendo aktívan próbál téríteni is. A nemrég szervezett, csak kormánykerékkel játszható online megmérettetés eredménye pedig meg is látszik, egyre több játékos neve mellett tűnik fel a fehér vagy arany piktogram, aszerint, hogy mióta választják ezt a módját az irányításnak. Ami pedig a pálya- és karakterszerkesztők hiányát illeti, előbbiekre a pályák száma miatt nem fájdult még meg a fogam, utóbbit pedig meglepően hatékonyan kiváltja a konzol avatarépítő funkciója, így volt lehetőségem Darth Vadertől Chuck Norrison át péniszarcú emberekig a legkülönfélébb versenyzők ellen küzdeni, és a nekem tetsző Mii-ket akár el is menthetem.

Nehéz szó nélkül elmenni az MKW kezelőfelülete mellett is, hiszen nagyon ritka, hogy ez egyáltalán szót érdemel. Az online versenyek előtt a játékosokat bemutató animációktól a Wii főmenüjéből is indítható Mario Kart Channelen át, ahol a játék közösségi funkcióit (rekordok, meghirdetett versenyek) tették elérhetővé a fejlesztők, egészen a menükig minden eleméből gondoskodás és átgondoltság sugárzik. Mindezt pedig úgy sikerült elérni, hogy hosszú távon sincsenek bosszantó és megkerülhetetlen akadályai annak, hogy gyorsan és egyszerűen a játékba vessük magunkat.

A Mario Kart Wii újabb bizonyítéka a Nintendo zsenialitásának. Egy játék, ami mellett, hogy mindenki számára képes kihívást nyújtani, egyszersmind a legkülönfélébb ízléseket is kiválóan kiszolgálja a rengeteg tartalomnak köszönhetően. A pályák között egyaránt vannak ügyességi és gyorsasági versenyek, a tárgyak elosztásának köszönhetően pedig szinte soha nincs elveszve (vagy megnyerve) egy futam. Egyszerre könnyen hozzáférhető és szédítően mély a játék, és oldalakon keresztül lehetne részletezni a pályákhoz vagy a 19 féle, gyakran egyszerre fegyverként és pajzsként szolgáló tárgyhoz kötődő taktikákat, de egyszerűbb, ha rövidre zárom azzal a dolgot, hogy mindenkinek érdemes kipróbálni, a Wii tulajdonosoknak pedig erősen ajánlott a beszerzés, különösen, ha van lehetőségük internetre csatlakozni a konzollal.



Forrás: pcguru.hu