GPH játékszerver - 1. futam (Spa)

Megosztom az iWiW-en! Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Hozzáadom a Startlapomhoz! Megosztom a MySpace-en! Könyvjelző és megosztás
Érdekes futam, tehetséges versenyzők, interjúk, és még sok minden más. Olvass tovább!

Megrendezésre került az első verseny a szerveren, melyen mindössze csak 7 pilóta vett részt. De ennek ellenére egy nagyszerű futamot láthattunk, sok csatával.

Az időmérő is igencsak szoros volt, végül a sorrend Ricsi, Lewis, Villeneuve, Alonso92, >Pum Pál<, petike és formula1996.



Kisebb hibák után elkezdődhetett a Fun race. A rajtot nagyszerűen kapta el Lewis, és a negyedik helyen álló Alonso92.



Az első kanyar balesetmentes volt, ám egy-két elfékezés volt, de nem lett belőle nagyobb probléma. Az egyenesbe voltak csaták, ám azokból sem alakult ki veszélyes pillanat. 



Kisebb nagyobb csaták alakultak ki 2 ember között, ám igen-igen leszakadt mindenki a másikról. Az első körben a két Ferraris is egymásra talált, de teljesen sportszerűen rendezték le egymás között.



A második körben petike hibázott, melyet két pilóta is kitudott használni. Petike hibája elkerülhető lett volna, ha egy kicsit lassabban kanyarodik be, ám egy kicsivel nagyobb sebességgel érkezett meg a kanyarba, és elhagyta az aszfalt csíkot.




A kör végén be is jött petike, és ezzel érdekes taktikát választott, hogy ezzel a kerékkel megy végig , és ezzel sokat hozva, vagy 2 kiállásra tervezte, vagy akár egy nem tervezett kiállás.



A harmadik körben Ricsi nagyon rajta volt Lewisen, ám Ricsi egy hibát vétett el, amit a mögötte lévők tudtak kihasználni. Lewis így eltudott szakadni tőle három másodpercre.



A kör végén nagyon megérkezett rá Alonso92, és egy érdekes húzással akart volna előzni, ám elfékezte magát, és ezzel majdnem belement Ricsibe.



Ugyanabban a körben az Eau Rouge kanyarkombináció után a Ferrari sokkal gyorsabbnak tűnt mint a Mercedes. Ezt észrevette Ricsi, és védte a belső ívet, ezzel Alonso92 a külső ívre szorult, majd egy kicsit a bal első kerék letért az útról, így sebességet vesztett. Végül Ricsi nagyszerűen megtartotta a 2. helyét.



Egy körrel később ugyanott Alonso92 ismét bepróbálkozott, ám most még nagyobb volt a sebesség különbség, de Ricsi a külső íven maradt. Bejött mellé Alonso92, majd a kanyarhoz érve elsőként fordult el, és megelőzte. Ricsi nem tudott visszatámadni, így ellógott tőle.



Az ötödik körben formula1996 hibázott a célegyenes ráfordítóban, ezt kihasználva petike a célegyenes végén a belső íven nagyot fékezett, majd beesett formula1996 mellé. Rövidet tudott fékezni, és így megtudta előzni. Az egyenesben nem volt akkora sebesség fölénye formula1996 – nak, így nem tudott visszatámadni.



A hatodik kanyarban >Pum Pál< hibázott, és kicsúszott a sóderágyba. Sajnos ahogy jött ki megpördült. Miközben megakart fordulni, felakadt a rázókőre, és ezzel feladni kényszerült a versenyt.



A hetedik körben az Eau Rouge – nál petike és formula1996 egy kicsit összekoccant, ám formula1996 megcsúszott, és nekicsúszott a gumifalnak, ezzel megsérülve a felfüggesztés. Nem tudta tovább folytatni a versenyt.

A nyolcadik körben petike  megcsúszott az Eau Rouge – nál, így neki gurult a gumifalnak, majd a levegőben kétszer megpördül. Elvesztette az első szárnyát, és a felfüggesztés gallyra ment. Ő sem tudta tovább folytatni a versenyt.



A tízedik körben Alonso92 a Buszmegállóban pördült meg. Helyezést nem veszített vele, így zavartalanul folytatta tovább a versenyt.

 


A kör végén Alonso92 jött a boxba, így Ricsi ismét átvette a 2. helyet, de nem sokáig, ugyanis gyorsan végeztek a Ferraris szerelők. A Mercedes GP szerelői valamivel lassabbak voltak, így 4 másodpercnyire voltak egymástól.



A tizenharmadik körben Lewis kiállt az élről a boxba, és kerekeket cserélt. Az eddig hibátlanul autózó Lewis teljesen zavartalanul futhatta a köreit.



Ez után sokáig nem törtlét semmi. A tizenhetedik körben Alonso92 hibázott, és Ricsi nem volt olyan távol tőle, így megtudta előzni, és ez maradt a végéig.



Végül Lewis teljesen megérdemelten nyerte meg a futamot. Mindössze hárman értek célba, ám igen izgalmas futamra sikeredett a Fun Race. A végeredmény: Lewis, Ricsi, Alonso92, Villeneuve, petike, formula1996, >Pum Pál<.




A célba érőkkel készítettünk egy interjút, amit most ti is elolvashattok:

LEWIS:
Nos, már maga az időmérő is érdekesen alakult, mivel nehéz autókkal kellett pályára lépnünk. Nekem ez kifejezetten tetszett, próbáltam is megragadni az első rajtkockát. Egy darabig én voltam az élen, de sajnos lecsúsztam a második helyre. Javítani se volt esélyem, mert túl agresszív módon kezeltem a gumikat, amelyek hamar túlmelegedtek. Viszont így az első sorból és a pálya belső ívéről várhattam a rajtot, ami remek támadási lehetőséghez juttatott már rögtön a rajtnál.

Ahogyan terveztem, le is rajtoltam a pole pozícióból induló Ricsit és elsőnek fordulhattam el. A visszajátszást szemlélve elég gyengén kaptam el a rajtot, de szerencsére elég volt ez is. Sajnos ez az egy előzésem volt egész verseny alatt. A Mercedes GP egyszerűen lassú volt az egyenesben és a több leszorítóerőt igénylő második szektorban sem jelentett veszélyt, így visszavettem a tempóból. Pár kör múlva azonban már Alonso92 volt mögöttem, aki minimálisan is, de közeledett. Minimum egy 3 másodperces differenciát akartam tartani, így jobban odaléptem. A kiállást szerettem volna minél jobban eltolni, arra számítottam, hogy 10. körben kiállnak a többiek. Ez nem így volt, a 13. körben pedig kénytelen voltam kiállni, mert nagyon elkoptak a gumik. Nem tudom pontosan mi történt mögöttem, de a kiállás után ugyanúgy az élen találtam magam, így még azt a pici akció lehetőségét is ki kellett zárnom, hogy valaki megelőzhet a kiállásnál. A friss gumikkal ismét jó tempót tudtam autózni, de nem volt értelme nyomni, így kényelmesen elrobogtam a kockás zászlóig. 

Örülök, hogy győzhettem ezen a remek pályán, de remélem legközelebb több versenyző indul és lehet részem kemény csatákban.

Ricsi:
Az első helyet sikerült megszereznem az időmérőn. Majd a rajtnál miután harmadjára sikerült elrajtolni a mezőnynek, Lewis lerajtolt. Sokáig haladtam a 2.helyen, de Alonso92 közel ért hozzám, mert vétettem 1-2 apróbb hibát és Alonso92 meg is előzött. Majd ezekután sokáig a 3.helyen mentem, Villeneuve sokáig jött mögöttem, de megelőzni nem tudott. Pár körrel a verseny vége előtt felraktam az extra lágy gumikat és begyorsúltam. Alonso92 hibáinak köszönhetően és a jó vezetésemnek feljöttem a 2.helyre és itt is értem célba. Lewis már messze volt tőlem.



Alonso92:
Nos, kezdeném az időmérő edzéssel. Nem fektettem túl nagy hangsúlyt a pole pozíció megszerzésére, talán nem is lett volna rá esélyem. Próbáltam tesztelni a gumik kopását, ami eléggé lehangoló volt. Sikerült a 4. helyen végeznem az időmérőt, amely nem egy " remek " helyezés, de úgy voltam vele, hogy mindent megteszek a versenyen ami tőlem telhető. Sikerült jól elkapnom a rajtot és az 1. kanyar után a 3. helyen álltam. Ezek után úgy gondoltam, hogy mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy sikerüljön legalább még 1 helyet javítanom. Pár kör után sikerült is megelőznöm Ricsit, amit a nagy végsebességemnek köszönhettem. Próbáltam minél közelebb kerülni az 1. helyezetthez, de sajnos több körön keresztül ugyanolyan tempót diktáltunk mind a 3-an. Ekkor jutott eszembe, hogy majd a lágy gumikon jobb leszek! Meg is történt a kiállás, elég jónak bizonyult az első köröm a lágy gumikon, de valamiért elkezdtek kopni...sajnos elkövettem hibákat, ami a 2. helyembe került. 

Gratulálok a srácoknak igazán mindent bele adtak! Találkozunk a következő versenyen, ahol mindent meg fogok tenni a győzelemért!

  Kapcsolódó fórumok    
  Kapcsolódó letöltések    
  Kapcsolódó leírások    
  Kapcsolódó játéktesztek    
  « vissza a főoldalra  

Adatlap

rFactor

Szimulátorok >>

megjelenés:

2007. november 16.

fejlesztő:

ISI

kiadó:

Sniper Entertainment

Web
Magyarítás Demó
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok

Legfrissebb galériák

A hónap legnépszerűbb hírei