Megane Trophy 2009 - MEGJELENT!!!

Megosztom az iWiW-en! Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Hozzáadom a Startlapomhoz! Megosztom a MySpace-en! Könyvjelző és megosztás
Bizonyára többeknek közületek feltűnt, hogy eltűntem egy időre. Ennek többek között az egyik oka az volt, hogy egy olyan kiegészítésen dolgoztam, ami még sehol, soha nem jelent meg, és így ezáltal igazi világpremiernek lehettek tanúi ismét itt a GPHungary-n. Amikor tavaly bejelentettem, hogy az F1 Challenge-hez készült PRT sorozatot befejeztem, akkor már említést tettem róla, hogy a moddingnak nem fordítok végleg hátat és más játékhoz ugyan, de folyatatom az efféle tevékenységemet. Most elérkeztünk az új korszak első csomagjának megjelenéséhez.


2010.03.02

Többen jeleztétek, hogy a gépi ellenfelek sajnos irreálisan gyengének bizonyultak! Nos, ezen hiba javításra került így remélhetően a továbbiakban már felhőtlen szórakozást nyújt majd a játék. A patch tesztelése közben olyasfajta üzeneteket is kaptam, hogy az F1 RFT09 pályacsomagjában lévő pályákon még így is gyengén muzsikál az AI, ám ezzel a problémával sajnos nem tudok mit kezdeni.

A javításból 2 verzióban készült. Annak aki még nem töltötte le a MOD-ot, van egy teljes verzió ami már a javított tulajdonságokat tartalmazza. Annak viszont akinek már fut a gépén a játék nem kell még egyszer letölteni a teljes csomagot, hanem elég csak a javítást  leszednie és ezt bemásolva az rFactor mappájába a hiba megoldódik.

 

Bő egy hónapja mutattam nektek néhány képet a készülő Megane Trophy 2009-es MODjáról. Már akkor úgy láttam, hogy sokaknak felkeltette az érdeklődését a készülő széria, és azóta is sorra kapom a leveleket, melyekben rengetegen érdeklődnek a megjelenés dátuma felől. Jelentem, a munkálatokkal kész vagyok, így elérkezett az idő, hogy ti is kipróbáljátok mit is sikerült összehozni.



Egy kis ismertető, hogy miről is van szó:

A Renault Megane Trophy a World Series By Renault keretin belül, 2005 óta kerül megrendezésre. Az első típus négy évadon keresztül szolgálta ki a versenyzőket és ezáltal a nézőket. Az új utcai modell érkezésével viszont a kupás prototípus cseréjének ideje is eljött. Ennek következményeként gyakorlatilag új autóként tekinthetünk a Mégane második generációjára, hiszen a 2009-ben debütáló változat radikális – elsősorban aerodinamikai – változáson ment át. Ezek közül a leglátványosabb a teljes karosszéria átformálása, amelyet természetesen az utcai Mégane Coupe inspirált. A motortérben továbbra is a Renault-Nissan szövetség V6 3.5 24V erőforrása dolgozik, amely a fejlesztéseknek köszönhetően 330-ról 360 lóerőre izmosodott.



A karosszéria kapcsán érdemes megjegyezni, hogy kizárólag az első és hátsó lámpák, valamint a szélvédő származik az utcai autóról, de a versenyverzió is megtartotta annak innovatív vonalait. A fejlesztés során a Renault Technocentre munkatársai teljes mértékben kihasználták a digitális szimulációs technológiákat, illetve az áramlástan modellezésére alkalmas CFD rendszert, melyet például az idén bemutatkozó F1-es csapat, a Virgin Racing kizárólagos eszközként használt az aerodinamika tervezésekor.



Az új autó finomhangolásával 20% többlet leszorítóerő, és a légellenállás 15%-os csökkenése érhető el az előző verzióhoz mutatóihoz képest, ami együtt csaknem 40% javulást jelent az autó aerodinamikai hatékonysága terén. A szénszálas karosszérián túl az új Mégane Trophy alapvetően azonos mechanikai tartalmat vonultat fel, mint a jelenlegi modell, beleértve az FIA sport-prototípus homologizációval bíró csővázas merevítést, a középen elhelyezett 3500 köbcentiméteres, V6-os, 24 szelepes motort, a kormányról kapcsolható félautomata sebességváltót, a két lengőkaros futóművet – állítható gátlókkal – és a 18 collos felnikre szerelt Michelin gumikkal. A gyár tájékoztatása szerint a régi-új összetevőknek köszönhetően a 2009-es Mégane a Porsche 911 GT3 köridejéhez hasonló teljesítményre képes.



A jelenleg letölthető verzió még a pályacsomagot nem tartalmazza, az majd a későbbiekben, külön kerül megjelentetésre. Na de lássuk mit is kap tőlem az aki letölti a MOD-ot.



23+1, a valóságot hűen tükröző autófestés. A +1 az a Megane Sport első tesztjein látott gyári textúra. Valósághű fizika jellemzi az autókat melyek mellé nagyszerű hangok is társulnak, amik a SimCo engedélyével lettek integrálva, így úgy érzem minden adott kiváló szórakozáshoz.



Ezúton szeretném megemlíteni Sompir nevét, akitől rengeteg tanácsot és segítséget kaptam a munkálatok alatt! Köszönöm ezúton is!

Jó szórakozást!



  Kapcsolódó letöltések    
  Kapcsolódó hírek    
  « vissza a főoldalra  

Adatlap

rFactor

Szimulátorok >>

megjelenés:

2007. november 16.

fejlesztő:

ISI

kiadó:

Sniper Entertainment

Web
Magyarítás Demó
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok

Legfrissebb galériák

A hónap legnépszerűbb hírei